Elítélték a kormánypárti randalírozót, aki köpködve, gyalázkodva zavarta meg Márki-Zay Péter beszédét

Gyorsított eljárásban elítélte a bíróság azt a 62 éves férfit, aki még januárban egy sajtótájékoztatón szidalmazta a politikusokat, a gyűlésen részt vevőket pedig lökdöste, és üldözőbe vette a sajtó egyik munkatársát. Az ellenzék-utáló férfit a garázdaság és egy másik ügy miatt hat hónap börtönre ítélték.

A fővárosi főügyészség közleménye gondosan elhallgatja, hogy az eset Márki-Zay Péter sajtótájékoztatóján történt, és hogy kormánypárti agresszor esett neki az ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek, többek között azzal, hogy

„takarodjál a vidéki városodba, a kurva anyádat!”

Annyit írtak, hogy január 14-én Újbudán, a Móricz Zsigmond körtéren „több országgyűlési képviselő és más politikus” gyűlést, sajtótájékoztatót tartott, amikor a vádlott a szónoklatot tartó politikus közelébe ment, őt hangosan szidalmazta, az ott állókat pedig lökdöste és kiabált. A biztonsági feladatokat ellátók igyekeztek a férfit a helyszínről elterelni, de ő ellenállt, majd leköpte az egyik önkormányzati képviselőt, és megpróbálta megütni, megrúgni az egyik biztonsági embert is. Amikor sikerült a gyűléstől távolabb terelni, akkor belerúgott az egyik politikus fényképével ellátott táblába, majd a sajtó egyik, őt lefényképező munkatársát üldözőbe vette, miközben szidalmazta.

A vádlott garázda cselekményének a helyszínre kiérkező rendőrök vetettek véget – jegyzi meg még a közlemény.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a férfit a váddal egyezően, gyűlésen elkövetett garázdaság miatt bűnösnek mondta ki. A bíróság megszüntette a férfival szemben közveszéllyel fenyegetés miatt korábban kiszabott próbára bocsátást és emiatt is büntetést szabott ki, így a bíróság a két bűncselekmény miatt a vádlottat 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évre felfüggesztette.

Kapcsolódó hírek