Orbán most azzal hergel, hogy a baloldal a háború oldalán áll

Rövid dolgozatában gyakorlatilag bevallotta, hogy nem akar Putyin ellensége lenni.

„A baloldal a háború oldalán áll – akkor is, ha ezt nem tudja” – kábítja követőit Orbán Viktor a legújabb Facebook-posztjában, éppúgy, ahogy a koronavírus-járvány közepén azzal uszított, hogy „az ellenzék a vírusnak szurkol”.

A miniszterelnök, akik évek óta módszeresen kiszolgáltatta Magyarországot Putyinnak, most sem a saját felelősségét látta meg az orosz-ukrán háborúban, hanem szerinte az ellenzék az, aki veszélybe sodorja hazánkat.

„Mert amit ők mondanak, és amit ők akarnak, az belevisz bennünket a háborúba. Katonát küldeni az azt jelenti, hogy részesei leszünk egy háborúnak. Fegyvert küldeni az azt jelenti, hogy akinek szállítunk, az lehet, hogy majd örülni fog, de akivel szemben azt a fegyvert használják, annak az ellenségei leszünk, a Jóisten tudja pontosan, mennyi ideig” – szűköl Facebook-posztjában „Európa erős embere”, valójában azt ismerve be, hogy nem akar Putyin ellensége lenni.

Orbán szerint ugyanis ha Magyarországon át szállítják a fegyvert Kárpátaljára, „ezzel katonai célponttá alakítanánk az éppen Kárpátalján áthaladó konvojt – egy olyan helyen, ahol még nincs is háború –, az azt jelenti, hogy mi vittük oda, mi provokáltuk oda a háborút” – fejtette meg.

A teljes, rendhagyó módon szöveges bejegyzés – melyet ezúttal szintén rendhagyóan nem az állami MTI-ben hozatott le neki Havasi Bertalan – itt olvasható:

A baloldal a háború oldalán áll – akkor is, ha ezt nem tudja. Mert amit ők mondanak, és amit ők akarnak, az belevisz…

Posted by Orbán Viktor on Friday, March 4, 2022

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Orbán Viktor úgy tudja, a fiataloknak akar segíteni a kormány az új hitelprogrammal

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi

„Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság” – Durva megszorítást rendelt el a kormány