Cáfolta Orbán Viktort az immunológus: nincs szükség negyedik oltásra

Doktor Miniszterelnök Úr sem érthet mindenhez.

ORBÁN Viktor
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban adott interjúja előtt a Kossuth Rádió stúdiójában 2021. október 8-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

„Ha valaki úgy érzi, hogy neki negyedik oltásra is szüksége van, és eltelt a harmadik oltás után már legalább négy hónap, akkor fölveheti, hat hónap után pedig javasoljuk is, hogy tegye ezt meg” – magyarázta Orbán Viktor a szokásos pénteki, alákérdezős rádióinterjújában (6:47-től hallható az idézett mondat).

A kormányfő szavaival ugyanakkor nem ért egyet Lisziewicz Julianna immunológus, aki az ATV-nek arról beszélt, nincs szükség negyedik oltásra.

„A T sejtes immunválaszt három vakcina tökéletesen stimulálta, tehát egy, negyedik, vagy ötödik, vagy hatodik ugyan olyan vakcina semmivel nem fog jobban megvédeni minket, tehát én azt mondom, hogy nincs szükség egy negyedik oltásra, ezekből a vakcinákból”

– mondta a szakember.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szintén úgy nyilatkozott: tudomásul kell venni azt, hogy az omikron ellen a három oltás abszolút megvéd attól, hogy súlyos állapotba, netán intenzív osztályra vagy lélegeztetőgépre kerüljünk.

Orbánnak egyébként volt egy másik „okossága” is a tegnapi propagandaszereplésekor. Hadházy Ákos független képviselő osztotta meg, hogy „doktor miniszterelnök úr” az oltási igazolványok kapcsán azt állította: pozitív teszttel lehet szabadulni a karanténból, mire a rádió munkatársának kellett kijavítania, hogy nem, továbbra is negatívnak hívják azt, amikor a teszt nem mutat fertőzöttséget.

Világújdonság: pozitív teszttel lehet szabadulni a karanténból!

Vagy az van, hogy a miniszterelnök még azt sem tudja, hogy a fertőzéseknél a negatív teszt jelenti a jót, vagy ez itt egy világújdonság: pozitív teszttel lehet szabadulni a karanténból! A miniszterelnök úrnak valószínűleg több pihenésre lenne szüksége. Szerintem áprilistól küldjük el egy hosszú szabadságra!#Magyarország

Posted by Hadházy Ákos on Friday, January 14, 2022

Ez ennyi: Magyar Péter posztján több mint 100 ezer lájk van, Orbánt kiröhögik a sajátjai is

Pofára esett Orbán: mégsem lesz Trump–Putyin-találkozó

Orbán Viktor bemondta, mit csinálna a Tisza Párt ezzel a virágzó országgal

Telefonon beszélt pénteken Orbán és Putyin

Kutatók: A Tisza rendezvényén közel kétszer annyian voltak, mint a fideszes békemeneten

Drónozni tilos, de egy Ryanair-gépből valaki lefotózta a Nemzeti Menetet