OKF: ketten is tűzben vesztették életüket az éjszaka

Ketten is tűzben vesztették életüket hétfőről keddre virradó éjszaka. Egy ember a Veszprém megyei Dudaron, egy másik pedig Budapest XV. kerületében halt meg.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt írta, hogy hétfőn 22.45-kor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy épület Dudaron, a Kiss Imre utcában. Egy ikerház nyolcvan négyzetméteres lakása alatti pincében keletkezett a tűz.

A tűzoltók kiérkezésekor a negyven négyzetméteres, lakásként berendezett pince egyik húsz négyzetméteres szobájában lévő mikrohullámú sütő, annak szekrénye, a benne lévő ruhák és elektromos vezetékek égtek.

A pincében egy idős ember lakott, akit a tűzoltók kiérkezése előtt egy rokona próbált kimenteni. A tűzoltók a lakrész bejáratánál találtak rá, az életét azonban már nem tudták megmenteni. A halálát füstmérgezés okozhatta – tették hozzá.

Közölték azt is, hogy kedd hajnalban fél három körül arról érkezett jelzés, hogy Budapest XV. kerületében kigyulladt egy ház melléképülete. A Damjanich János utcai házhoz két járművel tíz tűzoltó vonult.

Mint írták, a száz négyzetméteres, lakott melléképületben körülbelül ötven négyzetméteren pusztított a tűz, a szőnyeg és különféle bútorok égtek.

A tűzoltók az oltási munkálatok közben a kályha mellett találták meg a ház lakójának holttestét.

A gyors beavatkozásnak köszönhetően a melléképülettel egybeépített főépületre nem terjedt át a tűz.

A katasztrófavédelem mindkét tűz keletkezési körülményeit vizsgálja – tájékoztatott az OKF.

Megöltek egy férfit a VII. kerületben

Baj van Budapesten, újabb milliárdokat bukhat a főváros

Mi történt? Két nő holttestét találták meg Budapesten

Karácsony Gergely üzent a budapestieknek: ez történt a nyáron

Mozgó vonatból ugrott ki egy gyermek, mentőhelikopter vitte el

Tragédia az M43-ason: egy német meghalt, a neki segíteni próbáló román autós súlyosan megsérült