Gazdaság

Súlyos benzindrágulás jön pénteken, de a dízelesek örülhetnek

Belföld

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Egy órán belül négy nőt is leütött egy férfi Budapesten

A nyílt utcán, valamint egy bevásárlóközpont több üzletében támadt rájuk minden szó nélkül.

Elrendelte a bíróság annak a 31 éves férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint kevesebb mint egy órán belül négy nőt támadott meg még november 13-án Budapesten. A négy eset közül három egy kőbányai bevásárlóközpontban, egy pedig Zuglóban, a nyílt utcán történt.

A Fővárosi Főügyészség ismertette: az ügyben a XIV. kerületi rendőrkapitányság nyomoz súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A nyomozási bíró elrendelte a kényszerintézkedést, amelyet az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság – ugyancsak csütörtöki – közleménye szerint a szigetszentmiklósi K. Zoltán a Mogyoródi úton akadt össze egyik áldozatával, akit először

fejen ütött, majd a földre lökte, belerúgott, és szó nélkül továbbállt.

A kerületi rendőrök fél órán belül elfogták a férfit, aki azonban akkor tagadta, hogy bárkit megvert volna. Miután felmerült a gyanú, hogy három másik hasonló bűncselekmény is hozzá köthető, a férfi ellen november 26-án elfogatóparancsot adtak ki. Az új adatok szerint alig egy órával a zuglói támadás előtt a férfi

  • egy X. kerületi bevásárlóközpont egyik elektronikai üzletében lépett egy nő mögé, akit olyan erővel ütött fejbe, hogy a nő a földre zuhant, ő pedig kisétált az üzletből;
  • ezután egy cipőbolthoz ment, ahol szó nélkül arcon ütött egy vele szembejövő nőt, aki szintén a padlóra esett;
  • majd egy ruhaüzletnél ütött tarkón egy nőt, végül elhagyta a bevásárlóközpontot.

Mindegyik sértett arról számolt be, hogy a támadó szó nélkül ütötte meg őket, a tettlegességnek semmilyen előzménye nem volt.

A körözött férfit egy hete fogták el ugyanannál a bevásárlóközpontnál, ahol három héttel korábban a támadások történtek. K. Zoltánt előállították és négyrendbeli súlyos testi sértés bűntett kísérletének gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi a bűncselekmények elkövetését tagadta, azt mondta, „nem volt soha az erőszak híve”. Az ügynek további sértettjei is lehetnek.