Túl hangosan szexelt a dunaszerdahelyi pap, a szomszédok jelentették az érseki hivatalnak

A szomszédban lakó kisfiúnak állítólag már a bérmálkozástól is elment a kedve.

dunaszerdahely-pap
Részlet a Noviny.sk riportjából.

Igen aktív és hangos nemi életet élt a pap Dunaszerdahelyen, amit a szomszédok nem igazán tudtak elviselni, így jelentették az „esetet” az érseki hivatalnak.

A Noviny.sk riportja nyomán az Új Szó hétfői cikke azt írja, a négytagú család még 2021 februárjában bérelt lakást Dunaszerdahelyen, egy korábban esperesként is szolgáló pap szomszédságában. A család először azt hitte, hogy „bútorokat raknak össze” a felettük lévő lakásban, de később az éjszakák folyamán kiderült, hogy nem munkáról van szó, és ez már nagyon feldühítette őket, hiszen maguk is hívők.

Idővel állítólag annyira kibírhatatlanná vált az esti hangoskodás, hogy még a család kislánya sem tudott aludni, és sírva panaszkodott a szüleinek.

A cikk szerint a családfő az egyik ilyen zajos éjszaka után felkereste a problémás szomszédot, aki elmondása szerint először hazudott, tagadott, aztán beismerte, és bocsánatot kért.

Az apuka az esetet mindenesetre jelentette az érseki hivatalnál, ahol többször meghallgatáson is voltak, de az üggyel kapcsolatban máig nem kaptak választ. A hivatal a Noviny.sk-val csak annyit közölt, hogy az esetet még vizsgálják.

Úgy tudni, a pap azóta elköltözött a család fölötti lakásból, de a történtek mély nyomot hagytak bennük: az apa szerint a fiának elment a kedve a bérmálkozástól, és már templomi esküvőt sem szeretne.

Pucéran lépett meg egy férfi a dunaszerdahelyi kórházból

Szijjártó tombol, már reggel 6-kor a plafonon volt

Szijjártó hadat üzent Ukrajnának

Mire készül? Orbán Viktor a chilei elnökkel tárgyalt

Szijjártó Pjotr: az ukrán kormány Tisza néven indul a magyar választáson

Donald Trump: jelentős amerikai hadiflotta tart Irán felé