Gyásznappá nyilvánította a miniszter november 2-t, mert kivették a lovaglást az öttusából

Nagy István, illetve mi magyarok mélységesen megdöbbentünk.

Nagy István agrárminiszter az erdélyi lótenyésztőknek szánt négy tenyészmén egyikét simogatja a Mátai Ménes lótenyésztési központban 2020. június 11-én.
Nagy István agrárminiszter az erdélyi lótenyésztőknek szánt négy tenyészmén egyikét simogatja a Mátai Ménes lótenyésztési központban 2020. június 11-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Nagy István agrárminiszter szerint mélységesen megdöbbentő, jogos szakmai és erkölcsi tiltakozást kiváltó a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) azon döntése, amelynek értelmében kivette a sportág programjából a lovaglást. Az agrártárca vezetője csütörtökön a Facebook-oldalán arról áriázott:

„nekünk magyaroknak az öttusa egy fontos sportág, hazánk vezeti az olimpiai örökrangsort kilenc arany-, nyolc ezüst- és hat bronzéremmel”.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa az 1912-es olimpia óta szerepel az ötkarikás játékok programjában, a sportágak eddig még sosem cserélődtek – idézte fel.

Az öttusásra a lovaglás tette fel a koronát! ?❗️Mélységesen megdöbbentő, jogos szakmai és erkölcsi tiltakozást kiváltó…

Posted by Nagy István on Thursday, November 4, 2021

Mint magyarázta, az öttusa sportra a koronát éppen a lovaglás tette föl: „a ló által a lovaglás volt az öttusa sport legizgalmasabb, előre egyáltalán nem prognosztizálható versenyága, ahol megmutatkozott a ló és az ember harmonikus értéket teremtő, eredménnyel mérhető együttműködése is”.

Nagy István a posztjában bejelentette: „mi magyarok a sportok és a lovak iránti elkötelezettségünkből az öttusa sport gyásznapjává nyilvánítjuk 2021. november 2-át”.

Tudsz te ennél jobbat is? Szerkesztő-újságírót keresünk!

Kapcsolódó hírek