Zivataros napok jönnek, helyenként 20 milliméter csapadék is hullhat

zivatar, eső, esernyő

Vasárnap még nyarat idéző, 25-30 fok közötti csúcshőmérsékletekre és csapadékmentes időre számíthatunk, derül ki az Időkép előrejelzéséből, de hamarosan változik a helyzet.

Mint írják, hétfőn nedvesebb légtömegek érkeznek az országba, és a keleti, északkeleti részek kivételével már többfelé készülhetünk záporokra, zivatarokra. Hétfő reggel nyugaton, délnyugaton, később keletebbre is számítani kell zivatarok kialakulására, a keleti, északkeleti országrészben viszont estig nem várható csapadék.

Az ország nyugati, délnyugati felén ugyanakkor nagy területen hullhat 5-10 mm-t meghaladó mennyiség, de helyenként 20 mm-nél is több eshet.

Az előrejelzés szerint csütörtökig kitart a záporos, zivataros idő, miközben a nappali felmelegedés gyengül. A hét közepén már csak 17-22 fok között alakulnak majd a csúcsértékek.

Jelentős havazás és viharok várnak csütörtökön ezekre a megyékre
Viharos szél, havazás és jelentős lehűlés jön csütörtöktől
Lehűlés érkezik a jövő héten: „akár havas eső, hó is hullhat”
Már látszik, milyen változás jön az időjárásban a jövő héten
Árad a tavasz: akár 19 fok is lehet a hétvégén
Berobban a jó idő a jövő héten, a péntekre érdemes figyelni