Szijjártó: a koronavírus-járvány és a migráció ördögi kört alkot

Szijjártó Péter
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A koronavírus-járvány és a migráció ördögi kört alkot, mivel minél több helyen jelenik meg a fertőzés, annál több ember indul meg, és minél többen indulnak meg, annál nagyobb a járvány további terjedésének veszélye – magyarázta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Genfben.

🛑 Ördögi kör…

Posted by Szijjártó Péter on Wednesday, September 1, 2021

A virológus-tárcavezető társelnökként vett részt a legkevésbé fejlett országok támogatásával foglalkozó háromnapos ENSZ-konferencián, ahol hangsúlyozta, hogy a pandémiának nemcsak egészségügyi, gazdasági dimenziója is van! A járványnak jól láthatóan komoly kihatása van a globális kereskedelemre és gazdaságra egyaránt, legsúlyosabban pedig a legkevésbé fejlett országokat sújtja, hiszen ők vannak a legsérülékenyebb, védtelenebb helyzetben.

A világjárvány felerősítette a már korábban is nagy kihívást jelentő masszív migrációs áradatok kiváltó okait, így ördögi kört indíthat be, ugyanis az útnak indulók felgyorsítják a vírus terjedését, ez pedig súlyosbítja azokat az okokat, amelyek miatt az emberek lakóhelyük elhagyása mellett döntenek – mutatott rá.

Szijjártó Péter ennek kapcsán kiemelte: nehéz elképzelni, hogy az illegális bevándorlók között bárkinek is lenne két negatív PCR-tesztje, ezért különösen fontos, hogy a nemzetközi közösség a segítséget vigye oda, ahol arra szükség van, és ne ott okozzon problémát, ahol még nincsen!

Hadházy ma Szijjártó Péter fiának luxusutazásáról tett közzé bejegyzést

Magyarlakta területet bombáznak az oroszok, Szijjártó még csak leírni sem merte a szót

Szijjártó Péter üdvözölte az amerikai-orosz tárgyalásokat

2,7 milliós arany napszemüveget találtak Szijjártónén, „az oroszok fedetlen ügynökének a feleségén”

Orbán Hatvanpusztáról: Apám kérésére a feleségem is besegít

Tarr Zoltán elkezdte megnyerni a Fidesznek a választást