Rusvai Miklós arról beszélt, el akarja kapni a delta variánst

Rusvai Miklós

Rusvai Miklós virológus az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy nem fogja kérni a koronavírus elleni harmadik oltást. Ezt azzal indokolta, hogy ha valaki megkapta az első két vakcinát és megfelelő védettséget szerzett, nincs szüksége harmadik oltásra.

A szakember elmondta, azt is reméli, hogy elkapja a delta variánst, és a korábbi oltásoknak köszönhetően enyhe lefolyással megússza a fertőzést. Rusvai szerint ugyanis

hosszú távon, igazán jó, hármas szintű védelmet csak a fertőzés átvészelése eredményez.

Azoknak, akik nem rendelkeznek megfelelő ellenanyagválasszal, Rusvai azt tanácsolja, kérjék a harmadik oltást. Bár számos hír terjeng azzal kapcsolatban, hogy a delta variáns nem okoz annyira súlyos megbetegedéseket, a virológus szerint jobb az óvatosság.

Emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben

Emelkedik a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben

Vírushelyzet: egyszerre terjed a nátha, az influenza és a Covid

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Drónozni tilos, de egy Ryanair-gépből valaki lefotózta a Nemzeti Menetet

Hatalmas tömeg vonul az eső dacára a Tisza Párt nemzeti menetén