Kőszegi civilek kifestettek egy gyermekorvosi rendelőt, mire vizsgálatot rendelt el az önkormányzat

A rendőrségi feljelentéstől egyelőre kegyesen eltekintett a polgármester.

koszeg-festes
Fotó: Facebook/Összefogás Kőszegért Egyesület

Facebook-oldalán számolt be róla az Összefogás Kőszegért Egyesület, hogy a hétvégén egy lelkes trió „éjt nappallá téve” kifestette a gyermekorvosi rendelő termeit, hogy hétfőn már egy barátságosabb környezet fogadja a kis pácienseket.

A kedves gesztus azonban nem aratott osztatlan sikert, az önkormányzat berágott a jócselekedetre, és ugyancsak a Facebookon csinált magából bohócot. A városháza keddi, Básthy Béla polgármester által jegyzett közleményében olyanok olvashatók, hogy

„a hétvége folyamán az önkormányzati vagyon kezeléséért felelős munkatársak tudomása és az intézményvezető felhatalmazása nélkül napokig illetéktelen személyek tartózkodtak a Kőszegi Egészségház épületében, ahol az ingatlanért felelős vezetők jóváhagyása és a velük való egyeztetés nélkül végeztek dekorációs munkálatokat”, valamint „feltételezhető, hogy az akció résztvevői vagy szervezői a jogszerű tevékenységhez szükséges egyeztetéseket tudatosan, szándékosan kerülték el”!

MESÉS AJÁNDÉK A KŐSZEGI GYEREKEKNEK! ❤Az Ostrom hétvége leple alatt egy lelkes csapat kifestette a gyermekorvosi…

Posted by Összefogás Kőszegért Egyesület on Sunday, August 8, 2021

A közlemény azt is írja, hogy alaposan mérlegelték, tegyenek-e rendőrségi feljelentést, de egyelőre nem tettek, viszont a polgármester belső vizsgálatot rendelt el.

Az önkormányzat posztjához rengeteg hozzászólás érkezett, sokan kritizálják a város bunkó reakcióját.

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek