Telex: hetente jelenteniük kell a háziorvosoknak, hány időst kerestek meg és oltottak be

Koronavírus – Oltás Székesfehérváron
Egy nőt beoltanak az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina első adagjával a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, Székesfehérváron 2021. április 13-án. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Minden pénteken 12 óráig jelenteniük kell a háziorvosoknak, hogy mennyi beoltatlan 60 év feletti embert kerestek fel, közülük hányat sikerült rábeszélni a vakcinára, és hányat oltottak be – írja a Telex egy, a lap birtokába jutott körlevél nyomán.

Az utasítás szerint az orvosok listákat is kapnak a praxisukba tartozó, még nem oltakozott páciensekről. Az új feladattól azonban nem minden háziorvos boldog.

„Ha rendesen akarom ellátni a betegeimet, hogyan fér bele az időmbe az, hogy közben házaló ügynököt is játsszak? Az nem elég, hogy már kormányhivatallá is alakultunk, mert az emberek nálunk akarják kinyomtatni az uniós védettségi igazolásokat is, holott ezt megtehetnék a hivatalokban vagy egy ügyfélkapus jelszóval saját maguk is”

– fogalmazott egyikük.

A harmadik oltásért – melyet augusztus elsejétől lehet kapni hazánkban –, a Telexnek nyilatkozó orvosok szerint nincs nagy tolongás. Tapasztalatuk szerint inkább azokat érdekel az opció, akik Sinopharmot kaptak korábban, de olyan is akad, aki Szputnyik vagy AstraZeneca után szeretne egy erősítő dózist.

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Orbán most a kudarcos járványkezelésről hazudozik, kiakadtak a követői

Terjed a vírus, október végétől kérhető az ingyenes influenza elleni védőoltás

Feljelentik Orbánékat, amiért a COVID alatt valakik eltüntettek 300 milliárd forintot a lélegeztetőgépek ürügyén

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi