Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Szijjártó nemzetközi lobbihálózatot sejt „a gyermekvédelmi törvény elleni támadás” mögött

Ürgebőrbe varrt imperialisták ármánykodnak gyermekeink ellen, illetve Brüsszel!

Szijjártó nemzetközi lobbihálózatot sejt „a gyermekvédelmi törvény elleni támadás” mögött
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Egy nagy nemzetközi lobbihálózat nyomásgyakorlása áll a magyar gyermekvédelmi törvénnyel szembeni támadás mögött – fejtegette a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című propagandaműsorában.

Az MTI szemléje szerint Szijjártó Péter úgy fogalmazott, az Európai Bizottságnak alapvetően egyetlen nagy problémája van a szóban forgó jogszabállyal, mégpedig az, hogy

„innentől kezdve világossá vált, hogy az LMBTQ-aktivisták nem mehetnek be az iskolákba, óvodákba és nem beszélhetik tele kényük-kedvük szerint a magyar gyerekek fejét”.

„Nem fejthetnek ki nekik olyan propagandát, amely a nem megváltoztatására vagy a homoszexualitás népszerűsítésére irányul” – magyarázta az Orbán-kormány legújabb uszításának kiváltóját.

Szijjártó Péter azt is tudni véli, „régóta lelepleződött a liberális mainstream, ők a demokrácia definíciója alatt azt értik, hogy minden úgy történik, ahogy akarják”.

„Az is világossá vált az elmúlt években, hogy ők nem demokraták, mert a demokrata elfogadja, ha valakinek más véleménye van, azt tiszteletben tartja, megpróbálja megérteni és érvelni próbál a saját maga álláspontja mellett” – cinikuskodott a híresen elfogadó, tiszteletben tartó kormány külügyminisztere.

„Az EU-támogatás nem könyöradomány”

A politikus beszélt arról is, hogy a „brüsszeli intézmények nem átallnak zsarolásra használni európai uniós forrásokat, ezért is kell mindent megtenni annak érdekében, hogy az európai pénzügyeket és az európai politikai ügyeket soha senki ne keverhesse össze”.

Elmondta, „ez azért is visszataszító, mert ezek az európai pénzügyi források nem a brüsszeli bürokraták munkája nyomán állnak elő, ezek nem idepottyannak az égből”, hanem az európai gazdasági teljesítmény alapján jönnek létre, amelyet az európai adófizetők, köztük a magyar emberek állítanak elő.

Az európai források előállításában a magyar emberek éppen úgy részt vesznek, mint a luxemburgiak, a németek, a franciák vagy éppen a spanyolok

– húzta ki magát Szijjártó, bizonygatva, hogy a magyar gazdaság teljesítménye az uniós források nélkül is jelentősen növekedni fog, a kormány minden erővel azon van, hogy megcsinálja az 5,5 százalékos gazdasági növekedést.

Szijjártó Péter Teqball-asztalt ajándékozott a NATO-nak

Szijjártó Bécsbe ment luxuscikkeket vásárolni, megkérdezték, nem fél-e a migránsoktól

264 millió forint közpénzbe került Szijjártó három repülőútja tavaly egy luxusgéppel

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt