Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Baleset

Agyonlőtte magát egy középiskolás Nagyatádon

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Milyen fogantyút érdemes választani a bútorokhoz?

A lakás összképét nem csak az abban lévő bútorok és a színek, hanem az apró részletek, dekorációs elemek és a világítás együttesen határozzák meg. A legapróbb részletekig érdemes összehangolni az elemeket, így fontos már jó előre azt is kigondolni, hogy például a bútorok fogantyúi mekkora hangsúlyt kapnak az összképben. Lehet az is, hogy meghatározó elemként inkább hangsúlyos lesz, de nem kevesen döntenek a rejtett vagy láthatatlan – leginkább funkcionális – megvalósítás mellett.

vasalat

Mire figyeljünk a fogantyú kiválasztásakor?

A bútorok fontos kiegészítője a bútorfogantyú, ugyanis funkcionálisan azzal válik használhatóvá – nyitásra és csukásra alkalmassá. Amikor a bútorok kialakítását tervezzük, több szempontot érdemes végigvenni, és azok mentén eldönteni, hogy milyen fogantyút válasszunk.

Fontos megnézni, hogy milyen helyiség bútoraira szerelve fogjuk használni az adott fogantyút, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy egy magasabb páratartalmú helyre vásároljuk, gyerekszobába, felnőttek bútoraira, nappaliba vagy esetleg a konyhába. A helyiség sajátosságai és a használó speciális igényeinek figyelembevételével szülessen meg az egyik vagy a másik típusú fogantyú mellett a döntés.

A fürdőszobába olyat vegyünk, ami jól bírja a nedvességet, a gyerekeknek akár egy mesefigurásat vagy amit szeretnek, a felnőttek bútorait pedig nyugodtan összehangolhatjuk a nappaliban lévő bútorok fogantyúival.

Azt sem árt szem előtt tartani, hogy milyen típusú bútor miatt nézzük végig adott boltok, így például a VasalatWebshop óriási fogantyúkínálatát. Érdemes végiggondolni, hogy szekrényre vagy fiókra kívánjuk-e azt felszerelni, vagy egy teljesen más használatú bútorra. Ha szekrényre keresünk megoldást, akkor vizsgáljuk meg, milyen az ajtó nyitásának a módja? Más-más típust érdemes venni, ha felülről lefelé, vagy valamelyik oldalra nyílik az ajtó, és más típusú fogantyú való a tolóajtókra is.

A konyhabútorok esetében maga a bútor stílusa is nagyon sokat számít. Gondoljuk végig, hogy látható legyen-e, vagy inkább legyen elrejtve – ezeket mind-mind a konyhabútor frontjának összképe is nagymértékben meghatározza. A stílus szempontjából nagyon fontos, hogy összehangoljuk magát a bútort a fogantyúval, ugyanis egy antikolt, vintage stílusú bútorlap nagyon furcsán nézhet ki a modern, süllyesztett fogantyúval. A fogantyúkat színekben is illeszteni kell a bútorhoz, mert ezek együttes kialakítása nagymértékben hozzájárul a lakás hangulatához.

A választáshoz még pár praktikai tanács

A fogantyú kiválasztásánál esetleg érdemes a helyigénnyel is játszani kicsit: ha nagyobb bútorhoz választjuk a fogantyút, akkor egy méretében nyomatékosabbat választhatunk, míg ha tér szűkében vagyunk, akkor a keskenyebb vagy akár rejtett fogantyúra essen a választás.

Hogy teljes legyen a kép, azt is érdemes végiggondolni a választás előtt, hogy milyen gyakran fogjuk az adott bútordarabot használni. Más fogantyú praktikus az otthonunkba és más olyan helyekre, ahol mások is fogják használni, így közintézményben, irodában vagy egyéb közös használatú helyiségben.