Sok a panasz a kínai vakcinára, Karácsony Gergely levelet írt Orbán Viktornak

karacsony-gergely-maszkban
Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli, a koronavírus-járvány elleni védekezés erősítéséért összehívott ülésén a Városházán 2020. szeptember 14-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Karácsony Gergely levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy hozza nyilvánosságra a Sinopharm vakcinával oltottak laboratóriumi ellenanyag-tesztjeinek eredményeit – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Budapest főpolgármestere azt írta, az elmúlt napokban számos megkeresést kapott, köztük egy több mint 3 ezer főt számláló csoporttól is azzal kapcsolatban, hogy

a Sinopharm-vakcina után az ellenanyag-vizsgálatok negatív eredményt mutattak, vagyis védettség az oltás ellenére sem alakult ki náluk.

Karácsony megjegyzi: a WHO is, de más szakértők is felhívták a figyelmet, hogy az idősebb korosztályban, a 60-65 év felettieknél a Sinopharm több esetben nem eredményezett kellő védettséget, állítólag magyar laborok is hasonló eredményre jutottak.

Karácsony Orbán Viktornak címzett levelével kapcsolatban azt írta:

  1. Kezdeményezte, hogy a miniszterelnök intézkedjen annak érdekében, hogy az operatív törzs az EESZT adatai alapján haladéktalanul hozza nyilvánosságra, hogy az egyes oltások esetében a második oltás utáni tizennegyedik napot követően vénás vérből végzett, laboratóriumi ellenanyagtesztek korcsoportonként összesítve milyen eredményt adtak.
  2. Amennyiben ezen adatok azt támasztják alá, hogy bizonyos oltások esetében egyes korcsoportokban nem termelődik megfelelő mennyiségű ellenanyag az emberi szervezetben, akkor mihamarabb gondoskodjon az érintett oltotti kör adott korcsoportja számára ingyenesen hozzáférhető ellenanyag-tesztelésről.
  3. A kormány azok esetében, akiknél nem alakult ki a megfelelő védettség, gondoskodjon – más országok gyakorlatának megfelelően – egy harmadik oltás vételezésének lehetőségéről.

„Mindehhez felajánlottam a Fővárosi Önkormányzat együttműködését, és ha a kormány belátható időn belül nem intézkedik az ingyenes ellenanyag-tesztelés lehetőségéről, Budapest a saját lehetőségeihez mérten megteszi a szükséges lépéseket” – írta Karácsony Gergely.

Nagy a baj, lezárták az Óbudai-szigetet

A Pride-dal beégtek, most a rakparton szórakozó fiatalok kapcsán ütné a fővárost egy fideszes „civil szervezet”

Karácsony Gergely riadót fújt: ha ezt meg lehet tenni, akkor senki nincs biztonságban

Megtiltotta a rendőrség a fővárosi Pride-ot – Karácsony: Pride lesz, és pont

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi