Szijjártó bejelentette, hogy sikeres volt az előzés a kanyarban

szijjarto-peter-bled
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a 15. Bledi Stratégiai Fórum nemzetközi konferencián 2020. augusztus 31-én. Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

A járvány ellenére sikerült a tömeges munkanélküliséget megelőzni, és a beruházások mértékét növelni azzal, hogy a 2010-ben választott gazdaságpolitikának megfelelően nem szociális-, hanem beruházási alapon adott támogatást a kormány; „Sikeres volt az előzés a kanyarban” – állította Szijjártó Péter kedden Zalaegerszegen.

A külgazdasági és külügyminiszter a gépipari MouldTech Kft. félmilliárd forintos fejlesztéséhez nyújtott állami támogatás bejelentésekor arról mesélt, hogy míg tavaly a világon 42 százalékkal csökkent a közvetlen külföldi tőkebefektetések mértéke, addig Magyarországon 140 százalékkal nőtt, és ma csaknem annyian dolgoznak, mint a járvány előtt.

Az eredményekben nagy szerepe van azoknak a vidéki középvállalatoknak is, amelyek jelentősen megerősödtek, nagy nemzetközi vállalatcsoportok beszállítói lettek versenyképes termékeikkel – közölte Szijjártó Péter.

Életjelet adott magáról a hazaáruló fideszes
Súlyos hírek érkeznek a Külügyminisztériumból
Előkerült Szijjártó, információk szerint bizonyítékokat próbál meg eltüntetni
Eltűnt Szijjártó Péter – hazarendelhették Moszkvába?
Felbontja a kormány a Krausz Ferenc alapítványával kötött 261,7 milliárd (!) forintos szerződést
Jó hírt kaptak a nyugdíjasok, erre készül a leendő pénzügyminiszter