BRFK: lopás miatt fogtak el egy kéregetőt, aki bosszúból járókelőkre köhögött Újbudán

Lopás miatt fogtak el egy kéregetőt, aki sajtóbeszámolók szerint bosszúból másokra köhögött – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn.

A rendőrségi honlapon azt írták, több internetes lap szombati híre szerint egy újbudai pláza környékén egy kéregető szándékosan ráköhögött többekre, mert nem adtak neki pénzt.

A hírekben szereplő 31 éves férfit a XI. kerületi rendőrök még március 23-án azért fogták el, mert az utcán kitépte egy ember kezéből a mobilját, és megpróbált elfutni vele. A lopással gyanúsított férfi azóta letartóztatásban van.

„A szándékosan másokra köhögés miatt eddig nem érkezett bejelentés a XI. Kerületi Rendőrkapitányságra. A hatóság akkor tudja elbírálni, hogy történt-e szabálysértés vagy bűncselekmény, ha valaki konkrét feljelentést tesz”

– olvasható a BRFK közleményében.

Elgázolt egy embert a villamos a budapesti Móricz Zsigmond körtéren

Kiadós ónos eső jön, narancs riasztás van Budapesten

Hóban fekve, részegen találtak meg egy 14 éves fiút Budapesten

Egyetlen ütéstől halt meg egy fiatal szombat este a Morrison’s 2-ben

Baptista fenntartású szakiskolában dolgozik az a férfi, aki baltával támadt a Tisza aktivistáira

Fideszes vagy pap? Vádat emeltek egy férfival szemben, aki fiúgyermekekkel fajtalankodott