Koronavírusban meghalt a Vas megyei Bozsok polgármestere

Időközi választás kiírásáról a veszélyhelyzet visszavonása után lehet majd csak dönteni.

Életének 60. évében elhunyt Darabos Béla, a Vas megyei Bozsok független polgármestere – közölte a község jegyzője pénteken. Zalán Gábor elmondta: a polgármester haláláról felesége értesítette csütörtökön az önkormányzatot. Darabos Béla 2010 óta volt Bozsok polgármestere.

Darabos Béla barátja, Kónya Péter korábbi független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán azt írta, hogy a polgármester koronavírus-fertőzés következtében halt meg:

„3 hete kapta meg az első oltását. Két hete váratlanul kórházba került, azóta lélegeztető gépen volt.”

Nehéz szívvel és mély fájdalommal búcsúzom egy Barátomtól, Darabos Bélától. 2019-ben, amikor Velembe költöztem, a kocsma…

Posted by Kónya Péter on Thursday, April 8, 2021

A jegyző tájékoztatása szerint a polgármester jogköreit a szintén függetlenként megválasztott alpolgármester, Banga Anikó veszi át, a jogszabályok szerint időközi választás kiírásáról a veszélyhelyzet visszavonása után tizenöt nappal lehet majd dönteni.

Elmarad a polgármester- és képviselőválasztás vasárnap Bozsokon, meglepő oka van
Török Gábor rámutatott a Fidesz egyik legnagyobb hibájára a kampányban
Magyar Péter: Az Orbán-rendszer egyik ékkövét a történelem szemétdombjára küldjük
Itt a bejelentés: korrupcióellenes és átláthatósági törvénycsomagot terjeszt elő az igazságügyi miniszter
Magyar Péter: „Köszönjünk, köszönjük, köszönjük!”
Orbán Viktor kedvenc újságja: „Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!!”