„Kirugdossa belőle a gyereket” – Anyaotthonba menekült őrjöngő ex-párja elől egy terhes nő

Több mint ezer alkalommal hívta fel a férfi egy hónap alatt a volt pártját.

„Kirugdossa belőle a gyereket” – Anyaotthonba menekült őrjöngő ex-párja elől egy terhes nő

Folytatólagosan elkövetett zaklatás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a büntetett előéletű férfival szemben, aki először telefonon zaklatta volt élettársát, majd amikor nem ért célt, személyesen is beszélni akart az időközben anyaotthonba költöző nővel – írja a 444.hu.

Úgy tudni, a 27 éves férfi még 2019-ben került párkapcsolatba a nővel, akinek ekkor már volt egy 6 éves gyereke, össze is költöztek. A kapcsolatuk pár hónap alatt megromlott, mert a férfi a gyereket nem akarta elfogadni. A vádlottól időközben teherbe esett nő ezért először az édesanyjához költözött, majd onnan egy anyaotthonba került.

A férfi azonban a szakításba nem nyugodott bele, 2020 januárjában naponta többször, összesen 1031 alkalommal hívta fel a nőt telefonon, főleg éjszaka.

Amikor a nő felvette a telefont, azzal fenyegette, hogy megöli, illetve hogy „kirugdossa belőle a gyereket”.

A férfi nem elégedett meg a telefonokkal, személyesen is beszélni akart a nővel, és mivel tudta, hogy hol keresse, átmászott az anyaotthon magas kerítésén, de az exét végül nem találta meg.

Az ügyészség a visszaeső vádlottal szemben előkészítő ülésen történő beismerés esetére 1 év 10 hónap börtönbüntetést és 2 év közügyektől eltiltást indítványozott.

Kapcsolódó hírek