Bilincsben vitt el a TEK két rendőrt a Mohácsi Rendőrkapitányságról, mert bántalmaztak két hajléktalant – írja a Blikk. Úgy tudni, tettüket a szolgálati autójuk fedélzeti kamerája élőben közvetítette a pécsi központban ülő kollégáknak.
A lap a mohácsi hajléktalanszállón megtalálta az egyik áldozatot, aki elmondta, hajnali háromkor ült a Duna partján, evett, és majd megfagyott a nagy hidegben. Ekkor eléálltak a rendőrök, szóvá tették, hogy „egy centivel hosszabb a kése a megengedettnél”, majd indult a bántalmazás.
„Elkezdték ütni a fejemet és rugdosni a lábamat, később csupa kék-zöld folt lettem. Könyörögtem nekik, hogy hagyják abba, fázom, és fáj, amit csinálnak, de heccből tovább vertek. Az egyik elektromos sokkolóval próbált megbénítani, végül csőre töltötte a pisztolyát, és rám fogta. Azóta kihallgattak a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészségen, ott tudtam meg, hogy még a rendőröknek is szigorúan tilos az elektromos sokkoló használata”
– idézte a Blikk a névtelenséget kérő hajléktalant, hozzátéve: a rendőröket más ügy miatt figyelték már.
Egy informátor szerint a tiszthelyetteseket az eset után őrizetbe vették, kihallgatásukkor mindent beismertek, igaz, az élő közvetítés miatt nehéz is lett volna tagadni. A Blikk úgy tudja, mindkét egyenruhást felfüggesztették, szabadlábon védekezhetnek. Megemlítik, az egyik rendőr törzsőrmester, két éve szolgál a rendőrségnél, társa próbaidős, nemrégiben jött ki az iskoláról.
A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség egy hasonló ügyben már nyomoz, abban is mohácsi rendőrök a gyanúsítottak. A rendőrség elismerte, hogy fegyelmi indult a járőrök ellen, a bűncselekményt az ügyészség vizsgálja.