Elvertek az őrök egy többször bolti lopáson ért férfit Pécsen, súlyos testi sértés és garázdaság miatt kell felelniük

Súlyos, illetve könnyű testi sértés és garázdaság miatt emeltek vádat két biztonsági őr ellen, akik elfogtak és megvertek egy tolvajnak vélt férfit egy pécsi drogériában.

A Pécsi Járási Ügyészség közleménye szerint az egyik őr egy pécsi drogériában vagyonőrként, míg a másik az üzletnek helyet adó bevásárlóközpontban biztonsági őrként dolgozott.

A tavaly szeptemberi eset során az üzletben dolgozó vagyonőr egy korábban többször bolti lopáson ért férfit figyelt a bolt belső helyiségéből, kamerán keresztül. Amikor a sértett a parfümös részleghez ért, kiment hozzá, és karját megragadva a raktárhelyiségbe rángatta, ahol a sértettet többször megütötte, megrúgta.

Az üzlet vezetője hiába igyekezett megakadályozni a további bántalmazást, ezért az üzletház folyosóján tartózkodó biztonsági őrtől kért segítséget. Ő azonban a raktárba érve segítségnyújtás helyett ököllel arcon ütötte a sértettet, akinek emiatt eltört az orra.

Az ügyészség az üzletben dolgozó őr ellen garázdaság és a könnyű testi sértés, míg az bevásárlóközpont biztonsági őre ellen súlyos testi sértés miatt emelt vádat.

Szülőket ítéltek fegyházbüntetésre hároméves gyermekük megöléséért Pécsett
Megöltek egy embert Pécsen
Öngyilkos lett egy kétgyermekes anya a NAV épületében
Szexuális visszaélés és szeméremsértés egy pécsi középiskolában
Robbantással fenyegettek meg egy fővárosi iskolát
Ittasan vezető fideszes politikust fogtak a rendőrök