Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Hágai bíróság: fel kell oldani a hollandiai kijárási tilalmat

A bíróság a kijárási tilalmat „a mozgás és a magánélet szabadságához való jog messzemenő megsértésének” nevezte.

A hágai illetékes bíróság a koronavírus-járvány megfékezésére januárban bevezetett éjszakai kijárási tilalom azonnali feloldására szólította fel a holland kormányt. A bíróság ugyanis keddi határozatában úgy ítélte meg, hogy

a vonatkozó törvény értelmében nem volt vészhelyzet a tilalom bevezetésekor.

Egy civil szervezet által benyújtott kereset ügyében született bíróság határozat szerint a holland kormány a kijárási tilalmat a polgári hatóságok rendkívüli hatásköréről szóló törvény alapján vezette be.

A törvény lehetővé teszi a kormány számára, hogy rendkívüli állapot okozta kivételes helyzetben a klasszikus jogalkotási folyamat mellőzése mellett léptessen hatályba intézkedéseket. A bíróság ítéletében azonban azt állapította meg, hogy a törvény értelmében nem áll fenn vészhelyzet Hollandiában, ezért a kormánykoalíció nem jogosult a rendkívüli hatáskörök alkalmazására a szóban forgó korlátozó intézkedés végrehajtását illetően.

A bíróság határozatában a kijárási tilalmat „a mozgás és a magánélet szabadságához való jog messzemenő megsértésének” nevezte, amely véleménye szerint közvetett módon korlátozza a gyülekezés és a tüntetés szabadságának jogát is. Egy ilyen intézkedés meghozatala „nagyon körültekintő döntéshozatali folyamatot igényel” – állapította meg a bíróság.

Hollandia január végén léptetett életbe március elejéig tartó éjszakai kijárási tilalmat. A korlátozó intézkedés 21 óra és reggel fél öt közötti időszakra érvényes.