Oltásra hivatkozva csaltak ki pénzt egy idős nőtől Tápiószőlősön

Orvosként bemutatkozva, fehér köpenyben mentek be a gyanútlan asszonyhoz.

Elfogtak a ceglédi rendőrök egy álorvost és a segítőjét, akik a koronavírus elleni oltásra hivatkozva pénzt csaltak ki egy idős asszonytól és lányától Tápiószőlősön.

A 33 éves férfi és a 38 éves nő ellen csalás gyanúja miatt indult eljárás.

A rendőrség tájékoztatása szerint a nő által ismert 79 éves tápiószőlősi asszony és gondnokság alatt álló lánya beengedte a házába az orvosként bemutatkozó, fehér ruhába öltözött férfit, aki azt mondta nekik, hogy a koronavírus elleni oltásért fizetni kell, és ha nem oltatják be magukat, akkor büntetést is kaphatnak.

A két megriadt nő átadott 40 ezer forintot a férfinak, aki, hogy még hihetőbbnek tűnjön, a jegyzetfüzetéből kitépett lapon rögzítette a befizetést, majd távozott.

Úgy tudni, az áldoktor társa még elégedetlen is volt, neki sokkal nagyobb összegre, 90-100 ezer forintra lett volna igénye.

A rendőrök szerdán mindkét embert előállították, a lakásukon tartott kutatások során mobiltelefonokat és más, a csaláshoz használt eszközöket foglaltak le. A nő tagadta a bűncselekmény elkövetését, a férfi viszont beismerte és részletes vallomást tett.

Rejtélyes halálesetek miatt exhumálnak négy holttestet Dunapatajon
Mi történik? Váratlanul lemondott a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője
Leszúrtak egy férfit Csongrádban
Rabszolgaként tartottak fogva egy nőt Pátrohán, ütötték-verték, végül kidobták a holttestét
„Bűnös viszonnyal” vádolnak egy papot Miskolcon, falragaszok jelentek meg a városban
Viszik el a korrupt óellenzék és a Fidesz-maffia politikusait, Magyar Péter is megszólalt