Tömeg van egy budai étkezdében ebédidőben, ahová kormányzati cégek dolgozói is járnak

Kormányzati irodistákat etet egy legálisan nyitva tartó étterem, miközben más vendéglősök tönkremennek.

kacsa-utca-menza
Forrás: Telex

A hónapok óta zárva tartó vendéglátóhelyekkel ellentétben most is nagy tömeg van minden délben abban a budai étkezdében, amely a kormányzati cégek dolgozóit is kiszolgálja – írja a Telex, rejtett kamerás felvételt is mutatva a tányércsörgésről.

A lap azt írja, mivel a Kacsa utcai hely üzemi étkezdének minősül, napi 4 órát nyitva tarthat. Bárki fogyaszthat helyben ételt, s rendszeresen megfordulnak ott a közelben lévő Külügyminisztérium irodaházának dolgozói is.

A Telex a helyszínen azt tapasztalta, hogy annyi ember gyűlik össze ebédidőben, amennyit hónapok óta nem lehet látni sehol. Az étkezés megkezdése előtt ugyan kötelező a maszkviselés, és fertőtlenítőket is kihelyeztek, de az asztalok között nem minden esetben van meg a másfél-két méteres távolság.

Az épületben többek között a Diákhitel Központ, a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Nemzeti Filmiroda és az Orbán Ráhel-féle Magyar Divat & Design Ügynökség is működtet irodát.

Az étkezde munkatársa azt mondta a Telexnek, hogy ő maga sem lát logikát az éttermek bezárása mögött. Meglátása szerint a menza vendégeinek 95 százaléka az irodaház dolgozói közül kerül ki.

Akár 5 forintért is lehet ruhát és cipőt vásárolni az Aldiban

Baj van Budapesten, újabb milliárdokat bukhat a főváros

Lázár János bemondta: visszafordíthatatlanul a megújulás útjára lépett a MÁV-Volán csoport

Küldeményt kapnak a nyugdíjasok

Itt a Tisza Párt adóterve: sokan pánikolhatnak, de nem azok, akikről a kormánypropaganda írt

Kimutatta a KSH, belefulladnak már a magyarok a keresetükbe