Megtalálták a nőt, aki 11 éves kisfiával az ölében vezetett a Ferihegyi úton

Azt mondta a rendőröknek, óvodás kora óta szokta hagyni vezetni a gyerekét.

Büntetőeljárást indított a rendőrség az ellen nő ellen, aki a fővárosi Ferihegyi úton úgy vezetett, hogy a kormányt az ölében lévő fia fogta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében azt írta: nagy port kavart az egyik kereskedelmi televízió híradójában hétfőn bemutatott, előző nap rögzített felvétel. A 49 éves nőt a felvétel napvilágra kerülését követő harmadik napon azonosították.

A nő a meghallgatásán elmondta, hogy 11 éves fiát óvodás kora óta alkalomszerűen hagyta vezetni. A rendőrök szerint csak a vakszerencsén múlt, hogy baleset egyszer sem történt.

A tájékoztatás szerint „az életveszélyes mutatványról készített videó alapján” a rendőrség büntetőeljárást indított.

Brutális gyilkosság Bácsalmáson: nyílt utcán szúrta le volt párját és saját fiát egy férfi

Bedrogoztak és megerőszakoltak egy fiatal lányt a Balatonnál

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Halálra marta egyéves gyereküket a család kutyája Csongrádban, vádat emeltek az anya ellen

Négy embert megkéseltek Szombathelyen

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira