Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Három férfi kirabolt egy nőt Budapesten

Autóban ülve figyelték ki áldozatukat, két gyanúsítottat már elfogtak.

Három férfi kirabolt egy középkorú nőt még múlt hétfőn Budapest VII. kerületében, a Rózsák terén. Az elkövetőket azonosították, kettőt közülük elfogtak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden azt közölte, a három férfi autóban ült, onnan nézte ki célpontját. Miután közel kerültek hozzá, egyikük kiszállt, odafutott a nőhöz és lerántotta válláról a táskáját. A rabló ezután visszaült az autóba, és elhajtottak – írták.

A rendőrök kezdeményezték a két elfogott gyanúsított letartóztatását, a harmadik ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki, és a rendőrségi honlapon közzétették a fotóját is.