Februártól emelkedik a minimálbér

Sőt, év közben még tovább emelkedhet, akkor aztán tényleg lesz mit költeni.

élelmiszer, pékség, munkás
Péksüteményeket pakol egy dolgozó az Aldi diszkontlánc I. kerületi, Mészáros utcai üzletében 2020. február 25-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Február 1-től a minimálbér bruttó értéke az eddigi 161 000 forintról kőkemény 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a 4 százalékot sem elérő béremelés kapcsán hétfőn azt mondta, amennyiben az év közben a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) a jelenlegi 15,5 százalékról, 13,5 százalékra csökken, akkor majd a minimálbér automatikusan havi bruttó 169 ezer, míg a garantált bérminimum havi bruttó 221 100 forintra emelkedik.

Az államtitkár kiemelte, hogy a 2021-es bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) kivételével a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának valamennyi tagja aláírta, így a szakszervetek részéről: a Liga Szakszervezetek, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a munkaadók részéről pedig a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), az Áfeosz-Coop Szövetség, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).

Magyar Péter kiosztotta a migránsokért könyörgő milliárdos csirkegyár-tulajdonost
„Ez mindenképpen örömhír” – megszólalt a miniszter a legújabb döntésről
Lépett a kormány, péntektől három országból már nem jöhetnek vendégmunkások
Magyar Péter: ez egy történelmi nap Magyarország számára
Szorul a hurok, megkezdődik a magántőkealapok átláthatósági vizsgálata
Vitézy Dávid: „Ez csalás, a költségvetés meghamisítása”