Ellenzék: a kormány büntetőhadjáratot folytat az önkormányzatok ellen

Azt írták, Európában egyedülálló, hogy a kormány a járvány idején az utolsó bevételeiktől is megfosztja az önkormányzatokat.

rogan_orban_kocsis
Orbán Viktor, Kósa Lajos, Kocsis Máté és Rogán Antal a parlament ülésén 2018. december 12-én. Fotó: Bankó Gábor

Hat ellenzéki párt közös nyilatkozatban tiltakozott kedden, mert véleményük szerint az Orbán-kormány „politikai büntetőhadjáratot” folytat az önkormányzatok, köztük kiemelten Budapest ellen.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közleményében azt írták: az Orbán-kormány az önkormányzatok „kivéreztetésére játszik”, „elvtelen és esztelen” megszorításainak kárvallottja pedig több millió magyar ember, hozzátéve:

legalább százmilliárd forintos, „önkényes és politikai indíttatású” elvonásról van szó, amelyről az önkormányzatoknak kötelességük tájékoztatni a magyar embereket.

Hangsúlyozzák: az Orbán-kormány az egyetlen Európában, amely a koronavírus-járvány és a válság idején támogatás helyett az utolsó bevételeiktől is megfosztja az önkormányzatokat, magukra hagyva a bajba jutott embereket és vállalkozásokat, miközben több száz milliárd forintnyi közpénzből magánvagyont csinál alapítványok támogatásával, saját hatalmi-gazdasági érdekeit finanszírozva.

A közleményben azt ígérik: a „demokrata ellenzéki szövetség a 2022-es kormányváltás után helyreállítja az önkormányzatiságot, biztosítja a települések autonómiáját, és politikai megfontolásoktól mentes, a településeken élő polgárok érdekeit szem előtt tartó finanszírozást biztosít az önkormányzatoknak”.

Robog felénk a hidegfront: felhőszakadással, jégesővel tarolja le a fél országot

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

„Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság” – Durva megszorítást rendelt el a kormány

Újabb számok mutatják: tovább nőtt a Tisza Párt előnye

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót