Jogerősen is felfüggesztett börtönt kapott a hatéves fiát vezetni engedő férfi

Tavaly tavasszal kétszer is hagyta vezetni a kisgyereket, miközben ezt a neten közvetítette.

Két év – három évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte kiskorú veszélyeztetése és járművezetés tiltott átengedése miatt a Kiskőrösi Járásbíróság a hatéves fiát autót vezetni engedő csengődi férfit – közölte a Kecskeméti Törvényszék pénteken.

A járásbíróság megállapította, hogy a férfi 2020. március végén és április elején egy-egy alkalommal Csengőd külterületén megengedte gyermekének, hogy egy automata váltós személygépkocsit vezessen, miközben ő a mellette lévő ülésen ült. A kisfiú a forgalommentes útszakaszon csaknem két-két kilométert vezetett, amit az apa egy közösségi oldalon élőben közvetített.

Az ügyészség szerint a férfi azzal, hogy a gyermeknek megengedte a vezetést, a nevelési kötelességeit súlyosan megszegve veszélyeztette fia testi és erkölcsi fejlődését.

A bíróság a 37 éves férfi bűnösségét korábban tárgyalás nélkül már megállapította az említett bűncselekményekben, és akkor egy év – két év próbaidőre felfüggesztett – börtönt, valamint egy év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki rá. Büntetését a férfi akkor azonban nem fogadta el és tárgyalás tartását kérte, de ráfaragott, mert a Kiskőrösi Járásbíróság most súlyosította korábbi döntést. Az ítélet jogerős.

Orbán videója alá kommentelt, rendőrök rohanták le a 48 éves debreceni nőt

Megszólalt a rendőrség a szolnoki véres tömegverekedés kapcsán

Drogproblémái miatt pszichiátrián kezelték a Havanna-lakótelepi gyilkost, aki legalább 130 szúrással végzett ismerősével

Halálra verte élettársát egy nyíregyházi férfi: húsklopfolóval ütötte, az utcán is nekiesett, hónapokon át terrorizálta

Szökött foglyot fogtak el a salgótarjáni rendőrök

Több mint 100 késszúrással végeztek egy 37 éves férfivel a XVIII. kerületben