Kizuhant egy másfél éves gyermek az ablakon Újpesten

Újraélesztett egy az ablakon kizuhant másfél éves gyermeket egy rendőr Újpesten – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu honlapon.

Azt írták, hogy egy társasház második emeleti lakásából zuhant ki a kislány Budapest IV. kerületében még szerdán délután. Édesanyja próbált rajta segíteni, de a gyermek légzése és keringése leállt.

A BRFK IV. Kerületi Rendőrkapitánysága – a helyszínre elsőként érkező – járőrének sikerült újraéleszteni a lányt, akinek állapotát a megérkező mentők stabilizálták. Ezt követően a gyermeket életveszélyes sérülésekkel kórházba vitték.

Az ügy körülményeit a kerületi rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanújával elrendelt eljárás keretében vizsgálja – áll a közleményben.

Vizsgálatot indítottak a budapesti törpemalacos kávézó ügyében

Eltűnt egy lengyel férfi Budapesten

Nagy a baj, lezárták az Óbudai-szigetet

A Pride-dal beégtek, most a rakparton szórakozó fiatalok kapcsán ütné a fővárost egy fideszes „civil szervezet”

Tömegbaleset az M1-esen Herceghalomnál

Paravánnal kellett takarni a keddi tragikus balesetet a bámészkodók elől, az autópályakezelő elmagyarázta