Kiakadt a Fidesz, hogy az ellenzéki pártoknak volt mersze megállapodni egymással ilyen vészterhes időkben

Nehezményezik, hogy a baloldalt csak a hatalom érdekli.

HALÁSZ János; BALLA György; KOCSIS Máté
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. október 21-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A baloldalt a koronavírus-járvány kellős közepén is csak a hatalom érdekli

– duzzogott a Fidesz arra reagálva, hogy kedden az ellenzéki pártok vezetői nem voltak restek megállapodni a közös kormányzás alapelveiről, sőt, ehhez még csak engedélyt sem kértek a Fidesztől.

Az állampárt az MTI-nek küldött közleményében elképesztőnek nevezte, hogy a baloldal a koronavírus-járvány kellős közepén is „csak a hatalom megszervezésével van elfoglalva”.

A közlemény arra nem tért ki, hogy egy kormányzásra készülő ellenzéki formációnak mégis mivel kellene foglalkoznia két választás között, ha nem azzal, hogy hogyan akar kormányra jutni.

Azt viszont megírták, hogy szerintük „ma is kiderült”, hogy a baloldal igazi vezére Gyurcsány Ferenc, és ugyanazok „tolonganak a hatalomért”, akik egyszer már tönkretették az országot.

Újabb számok mutatják: tovább nőtt a Tisza Párt előnye

Beérik Orbán rémálma: a falvakban is utolérte a Tisza Párt a Fideszt

Medián: nagyon vezet a Tisza Párt

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Magyar Péter: mennyire kell aljasnak lennie ehhez egy hatalomnak?

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója