Két villamos összeütközött a Közvágóhídnál

Két villamos összeütközött a Közvágóhídnál
Kisiklott villamos a főváros IX. kerületében a közvágóhídi végállomásnál, ahol a jármű egy másik villamossal összeütközött 2020. december 28-án. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Baleset miatt nem járt a 2-es és a 24-es villamos a budapesti Haller utca/Soroksári út és a Közvágóhíd között hétfő reggel.

Az MTI helyszínről származó információja szerint két villamos összeütközött, az egyik kisiklott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a balesetben senki sem sérült meg.

Süllyedni kezdett egy sétahajó a Dunán
Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Három mentőhelikopter is érkezett a sárvári balesethez, egy nő a helyszínen meghalt
Nekik akar Magyar Péter szavazati jogot adni: megint felmászott valaki egy tehervagonra