A Richter-skála szerinti 5,2-es földrengés volt hat kilométeres mélységben december 28-án, helyi idő szerint 6 óra 28 perckor Horvátországban, epicentruma 12 kilométerre volt Sziszektől (Sisak) és 51 kilométerre Zágrábtól, mintegy 5 kilométeres mélységben.
Az MTI híre szerint a rengést egész Közép-Horvátországban érzékelte a lakosság. Anyagi károkról a Sisaktól 14 kilométere délnyugatra elhelyezkedő Petrinja városából érkezett jelentés.
A Magyar Tudományos Akadémia Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának Facebook-posztja szerint a földrengést Zala, Somogy és Baranya megyében sokan érezték, de mivel a rengés epicentruma a magyar országhatártól körülbelül száz kilométerre volt, Magyarországon károk bekövetkezése nem valószínű. Hozzátették: a fő rengés után várhatók utórengések, amelyek között erősek is lehetnek.
Tavasszal is hasonló erősségű földrengés rázta Zágráb környékét
A horvát fővárost és környékét legutóbb március 22-én rázta meg nagyobb földrengés. A fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott és több ember megsérült. Az akkori földmozgás Zágrábban és környékén 25 ezer épületben okozott kárt. A városmagban megrongálódott a főváros jelképének számító katedrális, a horvát parlament és a kormány épülete, valamint több templom és a kulturális örökséghez tartozó építmény. Több kórházból is evakuálni kellett az embereket.
Zágrábban a márciusi földrengés óra folyamatosak az utórengések. A szakemberek mintegy kétezer utólökést jegyeztek fel, amelyek negyede volt érezhető. Hatezer épület a mai napig nem biztonságos, köztük több óvoda, általános iskola, középiskola, egyetem, kulturális és tudományos intézet.