26 és 36 éves áldozata is volt legutóbb a koronavírus-fertőzésnek Magyarországon

Koronavírus - Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
Védőfelszerelést viselő ápolók és orvosok az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2020. december 11-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Harmadik napja 180 körül van a koronavírus-járvány napi halálos áldozatainak száma Magyarországon, az összes, hivatalosan elismert elhunyt száma pedig mostanra átlépte a 8 ezer főt.

A kormányzati tájékoztató oldal – mint szinte mindig – most is megjegyezte, hogy többségében idős, krónikus betegek hunytak el, de az elmúlt nap összesítésében is akad néhány kivétel.

Az elhunytak listájában most is találunk negyvenes éveikben járó személyeket, de volt két egészen fiatal áldozata is a járványnak.

Egyikük, egy 26 éves férfi esetében aminosav-anyagcserezavart tüntettek fel alapbetegségként, míg egy 36 éves férfi mellett egyelőre semmi nem szerepel, az adat „feltöltés alatt”.

A leggyakoribb alapbetegségek a koronavírus miatt elhunyt személyeknél továbbra is a magas vérnyomás (és egyéb keringési betegségek), a cukorbetegség és a daganatos betegségek.

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Orbán most a kudarcos járványkezelésről hazudozik, kiakadtak a követői

Terjed a vírus, október végétől kérhető az ingyenes influenza elleni védőoltás

Feljelentik Orbánékat, amiért a COVID alatt valakik eltüntettek 300 milliárd forintot a lélegeztetőgépek ürügyén

Levideózták a Péterfyben nyargaló csótányfalkát, miután a kormányszóvivő letagadta

Leállt a teljes baleseti sebészeti ellátás a Szent János Kórházban