Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Ő nyerte a 2020-as Konyhafőnök VIP-t

Pokorny Lia gratulál Feke Pálnak, a Konyhafőnök VIP 2020-as győztesének.
Pokorny Lia gratulál Feke Pálnak, a Konyhafőnök VIP 2020-as győztesének. Fotó: RTL Sajtóklub

A zsűri döntése alapján az RTL-en futó, 2020-as A Konyhafőnök VIP fináléjának győztese Feke Pál lett, aki a győzelmével elnyerte A Konyhafőnök VIP címet és az ezzel járó 10 millió forintot.

A péntek esti döntőben egy három fogásos menüsor bemutatása volt a feladat. A 3 órás főzésben a két finalistának ezúttal is a széria korábbi versenyzői segítettek: Pokorny Liával Bódi Sylvi és Palya Bea, Feke Pállal Oroszlán Szonja és Serbán Attila dolgozott együtt.

A zsűri pedig ezúttal is támogatást kapott, egykori versenyzők érkeztek kóstolni: Sváby András, Sipos Tomi és Domokos Laci segített Sárközi Ákosnak, Rácz Jenőnek és Fördős Zének, hogy eldőljön, ki legyen a legpengébb sztár, A Konyhafőnök VIP győztese.

Pokorny Lia előételként egy füstölt makréla mellett döntött, marinált salottahagymával, pisztáciás célkasalátával és célkazselében tálalt, spenótos sóskamártással kínálta. Feke Pál kacsamáj terrine-t készített, ropogós diómorzsával, pirított kaláccsal, portói bor-redukcióval, szuvidált feketegyökér-korongokkal, fűszeres, sült szilvával, turbolya majonézzel és savanyított zöld dióval. Főétele egy szuvidált mangalicatarja volt, pikáns szójás-gyömbéres szósszal glasszírozva, csicsókapürével, kardamomos bébirépákkal, pirított gnocchival, szarvasgombás jus-vel, csicsókahéj-ropogóssal. Pokorny Lia főételként egy szuvidált őzgerincet sütött, tonkababos sütőtökpürével, borókabogyóval ízesített jus-vel, burgonya- és sütőtökgolyókkal, pirított gombákkal, rizstésztaropogóssal, roppanós retekcsíkokkal és spenótlevél-korongokkal. Végül a vendégek és a zsűri a desszerteket kóstolták meg: Lia egy Earl Grey teás, citromkémes tarte-ot álmodott meg, epermártással, habcsókrudacskákkal és liofilizált málna-darabokkal. Feke Pál desszertje egy újragondolt tiramisu volt, dohánykávés piskótával, málnakrémmel, cukros-kakaós tésztaropogóssal, kakaóporral.

Feke Pál győzelmével véget ért A Konyhafőnök VIP 2020-as szériája.