Szándékosan a szemétszállító munkások közé hajtott egy férfi Mándokon

Két munkást, valamint egy harmadik férfit is elgázolt.

mandok-szemetszallito
A gázoló betört szélvédőjű autója a rendőrség fotóján. Fotó: police.hu

Szándékosan hajtott hulladékszállító munkások közé egy autós Mándokon, a sofőrnek és társának több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt kell felelnie.

A police.hu szombati közlése szerint a szemétszállítók riasztották a rendőröket még pénteken, mert egy autós megtámadta egyiküket, szidalmazta és bántalmazta. Az ismeretlen férfi ezután visszaült az autójába és elhajtott.

Kis idő múlva azonban az autós visszatért, és gépkocsijával nagy sebességgel, fékezés nélkül a szemétszállító autó mellett álló munkások közé hajtott.

Két munkást, valamint egy időközben segítő szándékkal odaérkező férfit elgázolt, a kukásautó sofőrjének sikerült kitérnie az útjából.

A gépkocsiban ekkor már ketten utaztak, a gázolás után az utas kiszállt a járműből és szitkozódva a földön fekvő sérültek felé indult, akik igyekeztek mielőbb talpra állni és elmenekülni.

A munkások egy közeli vegyesboltban kértek menedéket a rendőrök megérkezéséig. Támadóik oda is követték őket, az üzlet belülről lezárt ajtajánál állva követelték, hogy jöjjenek ki, és azzal fenyegetőztek, hogy megölik őket.

A záhonyi rendőrök az elkövetőket a helyszínen elfogták. A megyei főkapitányság nyomozói több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletének gyanúja miatt hallgatták ki a 38 éves és a 40 éves mándoki lakost.

A munkások könnyű sérüléseket szenvedtek, a mentők kórházba vitték őket – áll a közleményben.

Két rendőr megsérült Székesfehérváron, amikor egy 17 éves drogos kotonszökevény beléjük hajtott
Példátlan összefogással kapták el az igazoltató rendőrt elgázoló sofőrt
Elgázoltak egy rendőrt, félmilliós nyomravezetői díjat tűztek ki
Magyar Péter: három a magyar igazság, kettő már kipipálva
Letartóztattak egy doktornőt, aki megölhetett egy embert a Szent János Kórházban
Megvan az ítélet az amerikai szexpartnerét Budapesten megfojtó ír férfi ügyében