Agyonvertek egy idős nőt Hegymegen

A 94 éves asszonyt saját otthonában bántalmazták.

rendőrség; helyszínelés
Fotó: police.hu

Holtan találtak egy 94 éves asszonyt hegymegi otthonában még csütörtök este, a haláleset kapcsán a rendőrség „idegenkezűségre utaló körülményeket tárt fel”.

A Borsod-Abaúj-Zemplén rendőrök pénteki közleménye szerint azóta már meg is találták a feltételezett elkövetőt, péntek hajnalban egy 51 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

A halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatott férfit a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását – írták.

Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost, a TEK volt főigazgatóját az aranykonvoj ügyben
Eljárást indított a rendőrség a zászlókat a Dunába dobó hülyegyerekek ellen
Letartóztatták Fonyód volt fideszes polgármesterét, súlyos részletek derültek ki
Szépen telnek a fogdák: újabb fideszest vettek őrizetbe
Szökés miatt körözik a zalai ál-Jézust, aki milliókat csalt ki követőitől
Viszik el a korrupt fideszeseket! Bús Balázs, és még öt ember már őrizetben