Rakétarendszereket vesz Magyarország, kiderültek a részletek

Soha nem volt még ennyire égető szükség „korszerű rövid, illetve közepes hatótávolságú” légvédelmi rendszerekre.

NASAMS_II_Lippujuhlanpäivä_2
Fotó: Wikipedia.org/MKFI

A Magyar Honvédség NASAMS légvédelmi rakétarendszereket vásárol a norvég Kongsberg és az amerikai Raytheon cégektől – közölt Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága csütörtökön.

Mint fogalmaztak, a korszerű rövid, illetve közepes hatótávolságú, földi telepítésű légvédelmi rendszerek szolgálatba állításával a „haderő 21. századi színvonalon nyeri vissza azt az oltalmazási képességét, amelyet a rendszerváltás utáni leépítésekkel vesztett el”.

A fejlesztés szerintük azért is jó lesz, mert

  • az 1976 óta szolgálatban álló, most leváltandó szovjet Kub-komplexumokhoz képest az új eszközökkel sokszorosára nő az oltalmazható terület nagysága;
  • ugyancsak sokszorosára emelkedik az egyidejűleg megsemmisíthető célok száma;
  • a rendszer emellett olyan légi támadó eszközökkel – például pilóta nélküli repülőgépek (drónok), illetve csapásmérő robotrepülőgépek – is fel tudja venni a küzdelmet, amelyekkel szemben a magyarországi légvédelem eddig nem, vagy csak rendkívül korlátozott képességekkel rendelkezett!

A közleményben idézik a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztost, aki azt mondta: Magyarország légterének védelmében kulcsszerepet játszanak azok a korszerű, földi telepítésű légvédelmi rakétarendszerek, melyeket 2023-tól kap meg a honvédség.

Maróth Gáspár azt is mesélte, „történelmi lépésről van szó, hiszen a magyar légvédelem mintegy négy évtizede nem esett át ilyen arányú fejlesztésen”.

Megszólalt Ruszin-Szendi arról, hogy kell-e mennünk már végre a háborúba
Újabb interjút adott a hős százados: a miniszter megpróbálta hallgatásra bírni
Kitálalt a honvéd százados: morális mélypont, leszerelési hullám, Orbán Gáspár 50 százaléknyi halott magyar katonával számol Csádban
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Ludovika Campuson
Balog Zoltán bevédte Lévai Anikót és Orbánt, propagandát emleget
Magyar Péter: dől a dominó