Védőfelszerelést viselő orvos és ápoló ellát egy beteget a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított osztályon a fővárosi Szent László Kórházban 2020. május 8-án.

Egészségügyi szakértő: ekkor csökkenhet a halottak száma

„A szigorítások ellenére nem lehet megúszni a napi 200 halottat”

– vélekedett Lantos Gabriella egészségügyi szakértő azATV Startban. Úgy látja, a kórházban kezeltek száma idővel stabilizálódni fog, december elején platózhat, karácsonyra csökkenhet a mutató.

A szakértő szerint a lélegeztetőgépre került betegek száma december elején tetőzhet, a halottak száma januárban kezdhet el csökkenni.

Lantos úgy látja, elkéstek az intézkedések, túl sokan vannak lélegeztetőgépen. Egy nővérre két intenzíves beteg kellene, hogy jusson, de elképzelhető, hogy négy vagy hat lesz ebből, „és ekkor már az etikai kódex alapján kell választani, hogy kit mentsenek meg az orvosok” – idézte a cikk a szakembert.

Azt is mondta, betanuló intenzíves nővéreket kell alkalmazni, és ha 1300 fölé emelkedik a lélegeztetőgépre szolulók száma, szerinte a betegek fele sem biztos, hogy túléli a koronavírust.

A Pfizer oltóanyaga kapcsán azt mondta, jó lehet, de mivel -70 fokon kell szállítani és tárolni a vakcinát, logisztikailag lehetnek kihívások. Az orosz vakcináról azt mondta, aki be meri majd adatni azt, az szerinte „bátor ember”.

Kiemelt kép: Védőfelszerelést viselő orvos és ápoló ellát egy beteget a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított osztályon a fővárosi Szent László Kórházban 2020. május 8-án. (MTI/Árvai Károly/kormany.hu)

Kapcsolódó hírek