Kásler megérzése szerint ekkor tetőzik a járvány

A tárcavezető is úgy véli, a döntések időben születtek és arányosak a jelenlegi helyzettel.

Kásler Miklós
Fotó: Facebook/Kásler Miklós

„Most az az elsődleges cél, hogy addig is mérsékeljük az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő nyomást, amíg meglesz a vakcina” – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy felelősséggel nem lehet kijelenteni, hogy mikorra várható a tetőzés, de

„ha a megérzésemre kíváncsi – ami a medicinában létezik –, akkor azt tudom mondani, hogy december vége, január körül,

ha most sikerül betartatni a szigorításokat. Akkor ellaposodik a járványgörbe. Most az az elsődleges cél, hogy addig is mérsékeljük az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő nyomást, amíg meglesz a vakcina. Ezzel kapcsolatban az elmúlt napokban reménykeltő hírek érkeztek, de hangsúlyozni kell, hogy törzskönyvezett védőoltás továbbra sincs.”

A miniszter az interjúban arról is beszélt, hogy megváltozott a pandémia természete és azt is kifejtette, hogy mit ért pontosan ez alatt.

„Először az volt a szakirodalom véleménye, hogy a vírus a tüdő megbetegedését okozza, aztán jött az immunválasz túlzott reakciója, az úgynevezett citokinvihar, majd ismertté vált, hogy gyulladást okoz az erek belső felületén, ami a különböző szervek trombózisához vezethet, aztán jött a bradikininvihar, utána rájöttek, hogy minden szervet megbetegíthet, majd bebizonyosodott, hogy a krónikus betegségek és a vírus együttes jelenléte jelenti a legnagyobb kockázatot.” – mondta, kiemelve, hogy még mindig nincs százszázalékos diagnosztika és célzott terápia a megbetegedés esetén.

Szerinte a mostani, nehezen kezelhető helyzetet az is okozhatja, hogy a kormány minden figyelmeztetése ellenére

„tömegek utaztak fertőzött országokba, és behurcolták hazánkba a vírust”.

Kásler szerint az emberek nem csak ezen a téren nem tartották be a szabályokat. Mint mondta „tömeges összejöveteleken, az éjszakai mulatókban és más vendéglátóhelyeken a fiatalok nem törődtek az óvintézkedésekkel, így lassan és alattomosan elindult a járvány felfutása.”

Úgy látja most meghozott intézkedések időben születtek és arányosak a jelenlegi helyzettel, azonban ezek is csak akkor lesznek hatásosak, ha az emberek be is tartják.

Magyar Péter: Szentkirályi Alexandrának nincs többé helye a közéletben

Most közölték: újabb helyen tört el a vízcső Vonyarcvashegyen

Sorozatos csőtörések vannak Komárom-Esztergom megyében, 14 ezer ember maradt víz nélkül

„Beérett a rezsicsökkentés”: csőtörés miatt vízhiány van több Balaton-parti településen is

Életbe lépett az új kábítószer-ellenes törvény

Mi történik? Már a kormánysajtó szerint is nagy a szegénység, Magyar Péter pedig ügyes befektető