Eger polgármestere arról beszélt, megzsarolta a minisztérium

„600 millió forinttal rövidítik meg a várost”, ha nem a kormánynak kedves vezető marad a helyi színház élén.

Mirkóczki Ádám
Fotó: Facebook/Mirkóczki Ádám

Október végén az egri közgyűlés Szőcs Arturt nevezte ki a Gárdonyi Géza Színház élére. Az Egri ügyek ugyanakkor most azt írja, mégis az a Blaskó Balázs marad az intézmény igazgatója, akinek kinevezését az egri önkormányzat korábban nem támogatta.

„Elég sajnálatos, hogy az egriek akaratából, többsége által megválasztott városvezetés egy 100 százalékos egri tulajdonú intézmény élére nem jelölhet senkit. A kormány szerint nincs szabad akarata az egrieknek ebben a kérdésben”

– mondta a lapnak Mirkóczki Ádám polgármester.

Mirkóczki arról is beszélt, az Emberi Erőforrások Minisztériumából állítólag közölték vele,

ha az egri közgyűlés döntését helyben hagyják Szőcs Artur kinevezéséről, akkor „600 millió forinttal rövidítik meg a várost”.

„Vagyis nemcsak a színház jövő évi állami támogatását bukja Eger, de visszafizettetik az idei támogatást is. Ezt nevezhetjük zsarolásnak” – mondta az Egri ügyeknek a polgármester, hozzátéve: „anyagilag megfogták a várost, ezzel nem tudunk mit csinálni”.

Elmondása szerint nem maradt más lehetőség, mint az október 29-i döntéseket hatályon kívül helyezni és Blaskó Balázst újabb ciklusra kinevezni a Gárdonyi Géza Színház igazgatójának.

Botrány: meggyalázták Csukás István síremlékét

Meghalt Forgács Gábor

Elhunyt Nemere István

Orbán ismét az erdélyieknek puncsol, miután a magyargyűlölő bálványa elbukott

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Mi történt? Váratlanul kiürítették a budapesti Magyar Színházat