Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Motorbalesetben meghalt Veréb Krisztián olimpiai bronzérmes kajakozó

Dominikán szenvedett balesetet szombaton, 43 éves volt.

Elhunyt Veréb Krisztián olimpiai bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnoki érmes kajakozó – tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot.

A MOB vasárnapi gyászjelentése szerint a sportoló 43 éves korában, motorbalesetben vesztette életét szombaton, Dominikán.

Veréb Krisztián Miskolcon kezdett kajakozni, de kiemelkedő eredményeit a Csepel SC színeiben érte el, később pedig a Budapesti Honvéd versenyzője volt.

A legjobb eredményeit csapathajóban érte el az 500 és 1000 méteres távokon. Legnagyobb sikereként 2000-ben a kajak párosok 1000 méteres számában Bártfai Krisztiánnal bronzérmet nyert a sydneyi olimpián. Két-két alkalommal állhatott a világbajnoki dobogó második és harmadik fokán, kontinensviadalokon háromszor lett második, és három világkupa-győzelme is volt.

Az athéni ötkarikás játékokra derékfájdalmak miatt nem jutott ki.

Veréb Krisztiánt a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.