Szijjártó megnyugtatott, hogy továbbra is támogatjuk Szaúd-Arábiát a bevándorlás elleni küzdelemben

Ezúttal Szadú-Arábiában talált „rendkívül komoly lehetőségeket” a külügyminiszter.

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Abdulrahman Abdulmohszen A. al-Fadley szaúdi környezetvédelmi-, vízügyi-, és mezőgazdasági miniszter találkozója Rijádban 2020. október 21-én. Fotó: MTI/KKM/Király Márton

Szaúd-Arábia új gazdasági stratégiája rendkívül komoly lehetőségeket kínál a magyar vállalatok számára, ugyanis pont olyan területeken várhatók hatalmas beruházások az országban, amelyek a magyar iparágak erősségei közé tartoznak – tette fel a szokásos lemezt a külgazdasági és külügyminiszter szerdán ezúttal Rijádban.

Szijjártó Péter úgy mesélte az állami MTI-nek, hogy az első eredmények már most látszódnak, a kormány azonban azon lesz, hogy még több magyar cég számára teremtsen részvételi lehetőséget a szaúdi piacon!

Kijelentette, hogy a két ország hasonlóképpen gondolkodik a határvédelem szükségességéről, a migrációt kiváltó okok megszüntetéséről, az embercsempészet elleni küzdelemről, illetve a vallási szélsőségekkel és a radikalizmussal szembeni fellépés fontosságáról.

Hozzátette: Magyarország és Szaúd-Arábia a nemzetközi szervezetekben továbbra is támogatni fogja egymást az illegális bevándorlással szembeni küzdelemben.

Szijjártó Pjotr: a magyarok pénzét nem Ukrajnára, hanem a magyar gyermekekre kell fordítani

Szijjártó Péter megfenyegetette az EU-s nagyköveteket

Szijjártó Péter felszólította Brüsszelt, hogy fejezze ezt be

Hadházy ma Szijjártó Péter fiának luxusutazásáról tett közzé bejegyzést

Donald Trump: jelentős amerikai hadiflotta tart Irán felé

Agyhalál: Kövér László csatlakozott a Donald Trumpot Nobel-békedíjra jelölő kezdeményezéshez