Szabó Győző 30 év után vehette át a diplomáját

A Valami Amerika sztárjának grafikus végzettsége lett.

Szabó Győző 30 év után vehette át a diplomáját
Fotó: Facebook/Szabó Győző

Büszkén posztolta Instagram-oldalára Szabó Győző, hogy 30 év után végre ő is átvehette a diplomáját.

Az 50 éves színész eredetileg a Magyar Képzőművészeti Főiskolán (ma már Egyetem) végzett, színészetet sosem tanult. A koronavírus miatti gazdaságvédelmi akcióterv keretében bejelentett szabályváltoztatásoknak köszönhetően viszont most már ő is a diplomások táborát erősíti, az oklevéllel pedig a trendeknek megfelelően természetesen szelfizett is egykori iskolája előtt:

Mint ismert, eddig rengeteg felsőoktatási oklevél ragadt bent a nyelvvizsga hiánya miatt, ezekre vonatkozóan adott mentességet az új szabályozás, azaz mostantól nyelvvizsga nélkül is kiadható a diploma.

A rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára – a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alapképzésekre, a mesterképzésekre, az osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre is – vonatkozik, a finanszírozási formától függetlenül.

Ezek is érdekelhetnek