Törött borosüveggel szúrta hasba testvérét egy férfi Tarjánpusztán

A testvér barátnőjének születésnapját ünnepelték, de összekaptak.

borosuveg
Fotó: police.hu

Verekedés miatt hívták a rendőröket még kedden éjjel a Győr-Moson-Sopron megyei Tarjánpusztára, ahol egy buli során egy 38 éves férfi egy összetört borosüveg darabjával sebesítette meg hastájékon a saját öccsét.

A rendőrök a helyszínen elfogták V. Sándort, akit másnap – őrizetbe vételét követően – életveszélyt okozó testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. V. Sándor elmondta, hogy a testvére barátnőjének születésnapját ünnepelték, közben ittak, egy ponton azonban összekaptak, botokkal ütötték, majd pofozták egymást.

A balhé során összetört egy borosüveg, ennek csonkjával vágta meg dulakodás közben az öccsét, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba a mentők.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a 38 éves férfi letartóztatását.

Többször bevert a rendőrnek egy menekülő külföldi férfi Balatonőszödön
Belső ellenőrzésen bukott le több BKK-s, azonnal kirúgták őket
Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost, a TEK volt főigazgatóját az aranykonvoj ügyben
Eljárást indított a rendőrség a zászlókat a Dunába dobó hülyegyerekek ellen
Letartóztatták Fonyód volt fideszes polgármesterét, súlyos részletek derültek ki
Szépen telnek a fogdák: újabb fideszest vettek őrizetbe