Fürdőszövetség: válságban vannak a magyarországi fürdők

A vendégek elmaradása a járvány miatt eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott idén.

Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő
Fotó: Facebook/Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő

Válságban vannak a magyarországi fürdők; a járvány, a vendégek elmaradása eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott az idén, emiatt országszerte közel ötezer dolgozó elbocsátására kényszerülnek 2021 márciusig – mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Bodnár szerint a fürdők több mint 76 százaléka saját erőből nem képes túlélni a válságot 2021 tavaszig, mert a járvány első hullámában a tavaszi korlátozások alatt felélték a végső tartalékaikat, így most ősszel el kellett kezdeni a leépítéseket.

A legfrissebb reprezentatív ágazati kutatásuk szerint tavaly októberhez képest a fürdők 26,3 százalékos létszámcsökkentést terveznek 2021 márciusig, ami országszerte legalább 4700 munkahely megszűnését jelenti – ismertette, hozzátéve: a fürdők 3/4-e a dolgozók részmunkaidős foglalkoztatására kényszerült. Szeretnék, ha 35 milliárd forintos vissza nem térítendő likviditási alapot hozna létre a kormány az ágazatnak az eddig kiesett és a jövőben kieső bevételek részbeni pótlására, továbbá a munkahelyek megtartása érdekében.

Feltörték a propagandamédia gólem weboldalát, Gulyás Gergely fotói jelentek meg rajta
Távoztában is csak rombolni tud: Lázár János visszavont egy már futó vasúti fejlesztést
Beváltotta ígéretét Magyar Péter: jönnek a sükösdi tamburások az új Országgyűlés alakuló ülésére
VSquare: befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban
Magyar Péter üzent a helyezkedő milliárdosnak, visszautalják a pénzét
„A kurva anyátokat, mégis mit képzeltek?” – Bencsik András begőzölt vagyonvisszaszerzések hírére