Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a monetáris tanács döntéséről tartott sajtótájékoztatón a jegybank székházában 2019. március 26-án.

Matolcsy bemondta: 2030-ra utolérhetjük Európát

Ha 30 évnyi ígérgetést kibírtunk, most már a következő 30-at is ki kell!

Az évtized elején dől el, hogy megnyerjük vagy eltékozoljuk a történelmi időt

– magyarázta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Növekedés.hu oldalon hétfőn közölt írásában azt hangsúlyozva, hogy az évtized drámai indulása után gyors és erős növekedési fordulatra van szükség.

A jegybankelnök szerint erre a fordulatra építve lehet visszatérni a fenntartható egyensúly képletéhez, és 2030 végére elérhetjük az EU akkori átlagos fejlettségi szintjének 100 százalékát, az osztrák fejlettség közel négyötödét.

Matolcsy úgy tudja, az évtized versenyképességi reformjainak zömét most kell elindítani ahhoz, hogy az egész évtized során kifejtsék hatásukat. Megemlítette, hogy az elmúlt évtized 50 legfontosabb reformjából 43-at 2010 és 2013 között valósítottak meg és indítottak el. Most 2010-zel szemben először vissza kell nyerni a növekedést, és annak eredményeivel visszaállítani az egyensúlyt – magyarázta.

Aki az elmúlt 30 évben még nem unta meg a hasonló, „már csak 30 év” típusú ígérgetéseket, az részletesebben is elolvashatja Matolcsytól a legfrissebbet a Növekedés.hu oldalon.

Kiemelt kép: Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a monetáris tanács döntéséről tartott sajtótájékoztatón a jegybank székházában 2019. március 26-án. (MTI/Koszticsák Szilárd)

Kapcsolódó hírek