Elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár

Helyette kampány indul a hazai kézművesek támogatására.

Budapesti Karácsonyi Vásár
Fotó: Facebook/Budapesti Karácsonyi Vásár/Rokonál Zotya

A koronavírus-járvány miatt elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, helyette a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ kampányt indít a hazai kézművesek támogatására.

A koronavírus-járvány az egészségügyi szakemberek előzetes becslései és a kormányzati nyilatkozatok szerint az adventi időszakban, azaz várhatóan november végén és decemberben fog tetőzni. A BFTK vezetése ezért – a fővárosi operatív törzs iránymutatását is figyelembe véve – úgy döntött, hogy az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásár a járványhelyzet miatt elmarad – közölte az MTI-vel hétfőn a BFTK.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a járványügyi adatok emelkedésére a környező országok nagyvárosai is hasonló intézkedésekkel készülnek, szigorítva a hasonló jellegű rendezvények megtartását.

„A BFTK támogatja a hazai kézműveseket ebben a nehéz helyzetben, ezért a megsegítésükre kampányt tervez, amelynek keretében arra kérjük a lakosságot, hogy az idei ünnepekre is kézműves termékeket vásároljanak és ajándékozzanak”

– idézi a közlemény Faix Csabát, a társaság ügyvezetőjét, megjegyezve: a vásárra jelentkező kézművesek és iparművészek többsége rendelkezik webshoppal, ahol a vásárlók online ki tudják választani az ajándékaikat, ezzel is támogatva a magyar kézműves- és kreatív ipart.

A főváros turisztikai cége további csatlakozókat, cégeket vár a kezdeményezéshez, hiszen ennek a szolgáltatói szektornak a húsvéti és a karácsonyi időszak a fő bevételi forrása – áll a közleményben.

Rengeteg dolga akadt a tűzoltóknak karácsony este; Hajdúszováton egy idős nő meghalt

Már látszik, itt lehet fehér karácsony

Egyetlen ütéstől halt meg egy fiatal szombat este a Morrison’s 2-ben

Halálra vertek egy férfit egy V. kerületi szórakozóhelyen az éjjel

Orbán Viktor: csak a Fidesz-KDNP-nek van Alföld-programja!

Razzia a Tisza Pártnál, kiszállt a hatóság Magyar Péterékhez