Viharok érkeznek szerdán, mutatjuk óráról órára

Nyomában továbbra is 23-29 fok közötti maximumok várhatók, de a hétvége már őszies fordulatot ígér.

vihar
Fotó: Pixabay.com

Az Időkép előrejelzése szerint egy Nyugat-Európa fölött kimélyülő ciklon áramlási rendszere éri el hazánkat, ami miatt szerdán a száraz, napsütéses időt felhők, zivatarok váltják.

Mint írják, délelőtt csak néhol, délutántól kezdődően nyugat, délnyugat felől már több helyen kialakulhatnak záporok, zivatarok, kezdetben főként a Dunántúlon, estefelé a középső, éjjel, illetve csütörtök hajnalban a keleti országrészben.

A Dunántúl keleti felén akár rendszerbe is szerveződhetnek a zivatarok, melyek kelet-északkelet felé haladva este a főváros környékét is elérhetik:

A meteorológusok szerint a zivatarokhoz nagy mennyiségű csapadék, heves villámtevékenység és erős, viharos kifutószél társulhat. Az égzengést nem kíséri nagy lehűlés,

továbbra is 23-29 fok közötti maximumokat mérhetünk majd.

Csütörtökön már inkább északkeleten van esély némi dörgésre, villámlásra, míg délen és keleten derűs időre van kilátás.

Pénteken aztán egy hullámzó hidegfront közelíti meg térségünket, mely a hétvégére őszies fordulatot ígér – írják.

Szokatlan időjárás közelít a hétvégére

Visszatért a hókáosz: ezt kell tudni most – akár 15 centi hó is lehet

Újabb meglepetéseket tartogat az időjárás: még a havazás is visszatér

Váratlan fordulatot vesz az időjárás

Olvad a jég, többen beszakadtak a Balatonba

Nagy meglepetést hoz az időjárás vasárnap