Te jobb cikkeket írnál? Hírszerkesztőt keres a Röviden! → Részletek
„Fejezzék be a hallgatók a rendbontást!”
– kezdettel dörgedelmes közleményt adott ki pénteken a nemrég a Szerencsejáték Zrt.-től 100 millió forintot kapott „Civil” Összefogás Közhasznú Alapítvány; a szöveggel a Színház- és Filmművészeti Egyetem jövőjéért és Vidnyánszky Attila ellen tüntetőknek üzentek.
A békemeneteket is szerverő CÖF azért ragadott klaviatúrát, mert állítólag a támogatóik arra kérték a szervezetet, hogy tegyen határozott lépéseket az SZFE kapcsán tapasztalható „jogsértések visszaszorítása érdekében” (:D). De ez csak a bemelegítés volt.
„A szellemi honvédőink egy része azonnali birtokvédelmi eljárás elindítását, kártérítési perek kezdeményezését, sőt egyesek büntetőjogi felelősségre vonást követeltek. A mi álláspontunk szerint is fontos, hogy a szabadságjogok gyakorlása ne legyen visszaélésszerű, ne legyen öncélú és maradjon a magyar törvények által meghatározott keretben. Ennek megfelelően aggodalommal figyeljük azt a folyamatot, hogy a pártállam zsebszínészei által felheccelt diákok letérve a jogszerűség útjáról, megbénítják az egyetem működését, ellehetetlenítik a normális oktatást. A tüntetőkkel egyet nem értő diákokat megfélemlítik. Az első évesek bevonása pedig félrevezetésen alapul, hiszen még nem ismerhették meg az SZFE nevelési, oktatási rendszerét”
– magyarázza a CÖF szovjet stílusú közleménye.
A folytatásban – némi jogvédőzés után – pedig ledobják a kommunikációs atombombát, tovább fokozva a rendszerváltás előtti hangulatot:
„A Civil Összefogás Fórum ennek megfelelően első lépésként felszólítja a rendbontókat a szélsőséges viselkedésük azonnali befejezésére, továbbá arra, hogy felelős állampolgárként vegyenek részt az általuk okozott eszmei és anyagi károk helyreállításában. Felszólítjuk továbbá az illetékes hatóságokat a jogsértések feltárása, és az arányos és szükséges intézkedések megtételére! Hiába gondolják az ellenkezőjét, ők most a történelem sötét oldalán állnak, a kommunista szellemiség továbbélését szolgálják, miközben elveszik a lehetőséget azoktól, akik nem garázdálkodni, hanem tanulni szeretnének az egyetemen.”
Kész, be lehet csukni az internetet mára.